A csutakfalvi plébánia oltárképe (Hargita megye, Erdély)



Székely Bertalan: Szent Margit zárdába lép



Kiss Sándor: Szent Margit (1994) - dombormű, Körmend

Eredetije a római magyar kápolnában nyert elhelyezést. A kissé módosított bronzmásolat IV. Béla lánya, Árpád-házi Szent Margit domonkos rendi apáca életének történelemformáló pillanatát ragadja meg. Apja és fivére, István herceg (a későbbi V. István király) kibékülését, a családi és hatalmi viszály lezárását jelentő kézfogását szorgalmazza.



Molnár József: Árpádházi Szent Margit halála (1857)



Árpád-házi Szent Margit síremléke a Margitszigeten

Árpád-házi Szent Margit (1242-1270)

*Klissza (Dalmácia), 1242. január 27.

+Nyulak szigete (ma: Margitsziget), 1270. január 18.

Atyja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkárisz Mária bizánci hercegnő volt. Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, amikor a tatárok Batu kán vezetésével, 1241-ben Wahlstattnál megsemmisítették a németek és lengyelek egyesült seregét, majd a vértől és a győzelmi mámortól megittasodva betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de borzalmas vereséget szenvedett, s Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők végső szükségükben a születendő gyermeket Istennek ajánlották. És a lehetetlen megtörtént: messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva, összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról.

Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben.

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, még csak néhány évtizede létezett. Még telítve volt az első buzgalom frissességével és töretlenségével. Amíg a prédikáló testvérek bejárták Spanyolországot, Dél-Franciaországot és Észak-Olaszországot, tanítottak, koldultak, eretnekekkel vitatkoztak, addig a Szent Domonkos szabályait követő női kolostorok a belső, misztikus jámborság őrhelyei voltak. Szűz Mária bensőséges szeretete, a szenvedő Megváltó iránti nagy odaadás, valamint a megalkuvás nélküli vezeklő szellem voltak lelkiségük jellegzetes vonásai. A vezeklés mindenekelőtt a szeretet önfeláldozó tetteiben, betegek gondozásában, bélpoklosok ápolásában nyilvánult meg.

Ebben a szellemben nőtt fel Margit. Béla király, leánya részére új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén (Nyulak szigete, ma Margitsziget), Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben. Különböző kijelentései értésünkre adják, hogy a tizenkét éves leány tudta, mit tesz, amikor letette fogadalmát Humbert rendfőnök előtt. Isten kétszer is nagyszerű lehetőséget adott neki arra, hogy az egész világ előtt bebizonyítsa: ő teljesen szabadon és szívének teljes odaadásával szentelte magát az Úrnak. Kétszer is lett volna rá lehetősége, hogy Rómától felmentést kérjen a fogadalma alól. Atyja ugyanis kétszer is fölkereste a kolostorban házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva őt arról, hogy a fölmentést Róma minden bizonnyal meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai előnyökkel járnának. Az első kérő a lengyel király volt, a második Ottokár cseh király. Margit mindkettőt határozottan visszautasította. Ottokárral azonban -- atyja sürgető kérésére -- egy bemutatkozás erejéig találkozott. A cseh király a találkozás után tudatta vele, hogy szépsége a rendi ruha ellenére is elbűvölte. Margit erre meglehetős fölháborodással azt mondta a nővéreknek: inkább levágatja az orrát, hogysem még egyszer ilyen hűtlenségnek kitegye magát. Atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek, és a cseh királyság összes kincsével és dicsőségével együtt siralmas látvány ahhoz az országhoz képest, melyet az ég és föld Királya ajánl neki, aki az ő jegyese egyszer s mindenkorra.

Szenttéavatási aktái megmaradtak, s nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Értésünkre adják, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: ,,Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.''

Életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a három egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja:

Istent szeretni,

magamat megvetni,

senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.

Isten rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását. Margit bírta a jövendölés adományát is. Bizonyított példa, hogy atyjának II. Osztrák Frigyessel Stájerországért folytatott harcában a győzelmet előre megmondotta. Nyilvánvalóan a fátyol alatt is IV. Béla odaadó leánya maradt. Nem hagyta ugyan politikai érdekből férjhez adatni magát, de az utolsó nagy Árpád-házi uralkodó messzemenő terveivel és erőfeszítéseivel szoros kapcsolatban volt. Talán ebben a kapcsolatban és közös felelősségben látta életének igazi értelmét. És ez az elhivatottság olyan vezeklő életre ösztökélte, ami ma nekünk szinte öngyilkosságnak tűnik. Egykor Istennek ajándékozták, mivel atyja azt hitte, ezáltal kieszközölheti Magyarország megszabadulását a tatároktól. Amikor Margit elég idős volt ahhoz, hogy önmaga felől szabadon döntsön, megerősítette ezt a fölajánlást. Remélte, hogy Isten elfogadja őt, mint elfogadta valamikor Krisztus áldozatát, akinek haláláról ezt mondja az Írás: jobb, ha egy ember hal meg, mint hogy az egész nép elvesszen.

Huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondotta a nővéreknek. Boldoggáavatási perét sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-ban avatták szentté.

Diós István: A szentek élete
Árpád-házi Szent Margit

Mit tanulhatunk Szent Margit életből?

IV. Béla lányának élete a mai ember számára talán idegen, s akár a vallási fanatizmus, a vallási őrültség képzeteit idézi. Nehéz azonosulni egy önmagát sanyargató, az aszkézisbe átlényegülő alakkal, ugyanakkor vennünk kell a fáradságot, hogy megértsük e szent életének lényegét. Margit elrendeltetett a szentségre… Szülei a tatároktól való félelem és a megmenekülés vágya miatt felajánlották őt Istennek, s minthogy a tatárok elhagyták az országot, úgy érezhették, imádságuk meghallgattatott, felajánlásuk elfogadtatott. Csodás kezdete ez egy szent sorsnak. É a név, Margit neve, Antiochiai Szent Margit, a keresztény hitvallás szentjének neve után nem e különleges sorsra utal-e? Vagy az, hogy Margit nevelője a veszprémi domonkosok kolostorában a ma boldogként tisztelt Ilona volt, maga is szentéletű apáca, a stigmatizált, akin Krisztus sebei is megjelentek? És a családi hagyomány, a dicső ősök nem hívták-e Margitot a szentséges életvezetésre? Árpád-házi őse volt Szent László, a lovagkirály, ki oltárra emelte Istvánt és Imrét (s Gellért püspököt is); s testvére volt Margitnak Szent Kinga és Boldog Jolán. Veszprémben és a Nyulak-szigetén is a beginizmus szokásrendjébe illeszkedve-szervesülve élte életét Margit – hagyomány volt ott a mások segítése, a betegek ápolása. Nem előzmény nélkül támadt fel Margit, a szent királylány, szent sors folytatója volt ő, s egy hagyományé, melyet életében és a kolostorokban is megtalált.

Margit igen összetett személyiség volt, az aszkézis, az önsanyargatás, a túlzásba vitt szolgálat és imádkozás ténye csupán részben világítja meg az ő rendkívüli lényét. A szükséghely takarítása, a legsúlyosabb, másokat elborzasztó és másokban undort keltő betegek ápolása, a karácsony estéjén végzett ezer Miatyánk és ezer leborulás, az évtizedes nem fürdés, a szakadozott ruha viselése, a sündisznótüskés öv és a folyamatos vezeklés, önsanyargatás különös, már-már öngyilkos életmódnak tűnik fel előttünk, de ne feledkezzünk meg egyéb cselekedeteiről sem! Margit szívesen mesélt szent elődjeiről, Lászlóról, Imréről, imádkozott a nemzetéért, védelmezte egyházát, a szakralitást, a szentet a mindennapokban; olykor diplomáciai segítséget adott: apját-bátyját kibékítette, s adományokat vitt-küldött a rászorulóknak. Hasznos és teljes életet élt, de önmagáról lemondó életet. Miből fakadt ez? Margit egyfelől szívéből-lelkéből Istennek szentelte életét, magáról megfeledkezett, lemondott, testi szükségleteit figyelmen kívül hagyta. Gondolkodása középpontjában a szenvedő Krisztus állt, akinek gyötrelmét ő maga is át akarta élni. Ha arra gondolunk, hogy Margit tudatosan elfelejtette, mintegy megtagadta és Krisztus vezeklő szolgájává változtatta önmagát, valamit megsejthetünk önemésztő életének ihlető eszméjéből. Ugyanígy érthető s némiképp jelképesen is értelmezhető Oszlopos Simeon, a negyven évig oszlopon élő szent élete: ő volt ez ember, aki elfelejti önmagát, s csak Istenének él. Másrészt Margit úgy hitte, hogy az Isten büntetésként küldte a magyarokra a tatárokat, s ő, a király leánya áldozatos életével átvállalhatja népe bűneit, s kiengesztelheti Urát. Egész életét engesztelő áldozatként fogta fel… Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni – így hangzik Margit életmottója, s ő e szavakat nemcsak vallotta, hanem élte is. Margit története és általában a szentek története párbeszédre hív minket, arra biztat, hogy kitárt szívvel és elmével közeledjünk hozzájuk, fogadjuk el, amit kínálnak, s gazdagítsuk velük saját sorsunkat. A Margit-legenda (Ráskai Leától, 1510-ből), Gárdonyi Géza Isten rabjai, Kodolányi János Boldog Margit és Krúdy Gyula Szent Margit című regénye segít ebben.

A szentek életében csodálatos erények fénylenek fel, a szeretet, a mások iránti felelősség, a hitünk melletti szilárd kiállás, a példamutatás, a közösségépítés erénye. Nem a szentek életének minden részletben pontos követésére van szükség, nem Margit vezeklését kell folytatnunk, hanem az általa megcselekedett erényeket kell a saját mindennapjainkba beleszervesítenünk. Margittól a másokkal való törődést, a mélységes hitet, a betegek ápolását, a feltétel nélküli felebaráti szeretetet, a nemzet sorsáért való aggodalmat, a szegények iránti jóindulatot tanulhatjuk meg; s ha mindezt hétköznapjainkban mi is megcselekedjük, bizonyosan a társadalom hasznos és boldog tagjai leszünk. A ma gyakran szóba kerülő erkölcstan tanításának, az erkölcsi nevelésnek nagyon hasznos eszköze lehet a szentek életének megismertetése – felekezeti elkötelezettségtől, vallásosságtól függetlenül mindenki gazdagodhat általuk.

Csodálatos szentjei vannak az emberiség történelmének, csupán néhányat említek meg. Ma, a Gyűrűk ura és a Trónok harca „korában” a lovagkirály Szent Lászlóról is érdemes lenne mesélni… Árpád-házi szent Margit nagynénje, Erzsébet is, aki csodálatos életében az Isten iránti szeretetét és férje iránti szerelmét harmóniában tudta tartani. Szépséges az állatokkal társalgó, a teremtett világ egységét felismerő Assisi Ferenc története. Igen szeretetreméltó szent Néri Fülöp (akit a Legyetek jók, ha tudtok című filmből is ismerhetünk), a humor szent bohóca. Példaképként áll előttünk Bosco János, Don Bosco, aki oratóriumában négyszáz fiút tanított – szelídséggel és szeretettel. Csupán két epizód az ő életéből: egy alkalommal a fiatalkorúak börtönében háromszáz ifjút gyóntatott meg, aztán elvitte őket kirándulni, egyedül, kísérők, védelmezők nélkül. Egyetlen fiú sem szökött el, és nem is bántalmazták az atyát. Gyakran az életére törtek, s a nehéz helyzetekben rendre megjelent és segítségére sietetett egy hatalmas szürke farkaskutya, akit ő csak Szürkének nevezett. S még egy adat: szeptember 19. Szent Januáriusz ünnepe, s a nápolyi vércsoda napja…

Csodálatos, lélekemelő és (a mai fiatalok fantáziáját is megmozgatóan) izgalmas történetek ezek, igazak, olykor legendák, de (a legenda szó eredeti jelentésének megfelelően) mind olvasnivalók. Forgassuk őket szeretettel, s tanuljunk belőlük erényeket!

Nyiri Péter: Árpád-házi Szent Margitról a nyelvmúzeumban